A félelemtől való rettegésünk visszatart minket a maszkunk levételétől. Ha félsz a magánytól, tök mindegy, hova mész, mindenhová a magányt viszed magaddal. Ha félsz a szegénységtől, akkor a szegénységet látod magad körül, mindegy hogy mennyi pénzed van. Így vagy úgy, de az életed azzá lesz végül, amit gondolsz róla.
Életedben minden rossz arra a mintára épül, amit a félelmeid miatt vonzol magadhoz. És ez egészen addig ismétlődik, amíg nem szűnik meg benned a félelem.
„Ahányszor a biztonságot választjuk, a félelmet erősítjük.” Cheri Huber
Problémáink kulcsa a feldolgozatlan és befejezetlen emlékeink / élményeink / tapasztalataink értelmezése.
Ha egy gyerek nem tudja, hogyan kezelje a fájdalmat vagy a félelmet, abban az esetben bizonytalanság alakulhat ki benne. Ha ezt a bizonytalanságot nem oszlatják el a szülők az iránymutatásukkal, akkor a gyermek elveszik saját feldolgozatlan emlékeiben. Ennek köszönhetően kifejleszt egy védőréteget hogy megbirkózhasson ezekkel a fájdalmas tapasztalatokkal. Védekezési mintáink az élet minden területére kiterjednek – párkapcsolat, gyereknevelés, munka, vállalkozás, stb… Ezek határozzák meg, mit fogadunk be, mit kerülünk el és mire összepontosítjuk a figyelmünket az életben. Védelmezőnk egész életünkön át képes megmaradni bennünk. Jelenlétével pedig befolyásolhatják döntéseinket, ami miatt sok mindent elmulaszthatunk az életben.
„Rengeteg dolgot (jókat és rosszakat is) annak érdekében teszünk, hogy elnyerjük mások bizalmát.” Randall Parker
Bang! Arra kérlek, a fenti idézetet olvasd még el vagy tízszer! Azt gondolom, ezt a mondatot nem lehet elégszer tudatosítani, annyira fontos megérteni a mögötte meghúzódó szándékainkat. Annak érdekében, hogy elnyerjük mások bizalmát, védelmezőnk megmutatkozhat egy szeretetre méltó ember álarcában, hogy elrejtse az elutasítást vagy a magányt.
Mindenben az elutasítástól való fájdalmat akarjuk elkerülni.
Viselhetjük akár a megmentő maszkját is. Ilyenkor azért segítünk másoknak, hogy eltakarjuk a világ elől az elhagyottságunk okozta félelmünket – miközben arra vágyunk legbelül, hogy minket mentsen meg valaki. Azt akarjuk érezni, hogy másoknak szükségük van ránk. De védelmezők úgy is feltűnhet az életben, hogy túlzott szeretettel tart másokat az irányítása alatt. Ha ilyen történik, akkor azt igyekszik megadni másoknak, amiben gyermekként hiányt szenvedett. Viszont ezzel nem vállalja azt a kockázatot, hogy önmaga számára kérje/megkövetelje mindezt, hiszen retteg az elutasítástól.
Mások személyiségét könnyen meg tudjuk ítélni a viselkedésük alapján, de amikor rólunk van szó, mindig a környezetünket okoljuk ahelyett, hogy a saját játszmánkat értelmeznénk. Mindenkinek van vakfoltja, ami miatt képtelen igazán önmagába tekinteni.
Addig nem lehet igazságot szolgáltatni, amíg ítélkezünk mások felett. De az ítélkezés is néha álarcba bújtatott irányítás formájában jelenik meg. Hiszen van, hogy iszonyú akaratosan próbálunk meggyőzni másokat valamiről, amiben mi magunk sem vagyunk biztosak. Mert ha tényleg hiszünk abban, amit csinálunk, akkor senkit nem kell szükséges meggyőznünk a saját igazunkról. Ezt nagyon sokáig tartott megtanulnom, és megmondom őszintén, a mai napig nem mindig vagyok képes irányítani. Hiedelmeink erősebbek nálunk, hiába tanultunk meg valamit tudatosan, sokszor képesek visszarántani bennünket. De ettől nem szabad megijedni, ez az élet természetes fejlődési folyamata.
„Csak én formálhatom meg azokat a szavakat, amelyek megbánthatnak.” Nilakanta Sri Ram
Változtatnunk kell a világképünkön, mely az igazságtalanság rejtett emlékén, sérelmeinken és csalódásainkon alapul. Ha ezt sikerül megváltoztatnunk, képesek leszünk harc nélkül szembenézni az az élet valódi oldalával.
