A félelem a túlélés alapfeltétele. A félelem segít elkerülni az életünkre leselkedő fenyegető helyzeteket. Azonban nem mindegy, hogy okkal, vagy ok nélkül félünk valamitől.
Az állatvilágban ez kicsit máshogy van. Az állatok érzékenyek a veszélyre, és a félelem az egyik meghatározó túlélési mechanizmusuk. Van egy példám, ami az félelmeket és az ösztönöket bemutatja a természetben. Thaiföldön, a 2004-es cunami által sújtott helyszínen laktam, és sok helyen hallottam, hogy a szárazföldi állatvilág szinte sértetlenül megúszta a katasztrófát.
Hogyan lehetséges ez? A félelmeik és az ösztöneik segítségével. Nem racionalizáltak, mivel nincs tudatos része agyuknak. Így ösztönösen a magasabb helyekre vonultak vissza, már jóval a cunami előtt. Ez az a mechanizmus, ami bennünk is képes bekapcsolni vészhelyzetben – sajnos azonban nem ilyen mértékben, mint ezeknél az állatoknál.
A stresszt kiváltó helyzetek, mint a szeretet, a gondoskodás hiánya, vagy a kritika, hatalmas feszültségforrást jelentenek az életünkben.
Hatványozottan igaz ez, ha korán, még gyermekként átéltük ezeket. Gyerekként – de sokszor felnőttként is – a félelem az egyetlen elérhető védekezési forma a számunkra, hogy mégis megbirkózzunk a nehéz tapasztalatokkal. Ilyenkor teljes figyelmünk a túlélésre és a veszélytől való elmenekülésre fókuszál. Azonban eközben képtelenek vagyunk értelmezni a fájdalmas tapasztalatokat, emiatt pedig nem találunk magyarázatot arra, hogy miért bánnak velünk így a körülöttünk lévő emberek. Egy gyermek, ha korán trauma éri, aminek a feldolgozásában nem kap segítséget, magára marad az elviselhetetlen fájdalommal. 30 éves fejjel megértettem ezt én is. Úgy 25 éves koromban kezdtem teret engedni a gyerekkori traumáimnak, és jó néhány év kellett még hozzá, hogy megértsem, elfogadjam és együtt tudjak élni azzal, hogy akkor ott, az a 9 éves gyermek egyedül maradt egy elviselhetetlen fájdalommal. Lehet, hogy a Te életedben is van ilyen feldolgozatlan teher?
Az ember egyik alapvető félelme az elutasítás, és ezt a UCLA Egyetem kutatói MRI felvételekkel szemléltették is. Az elutasítás okozta fájdalom a fizikai szenvedéshez hasonló érzéseket hoz létre az agyban. És amíg a fájdalmas emlékek megőrződnek, addig a félelem újra és újra érzelmi reakcióként hat vissza az életünkre.
A gyerekek nem értik, hogy mi az a szeretet, ám annál inkább átérzik jelenlétét és hiányát is. Valójában innen ered az a fájdalom, amellyel életünk során sokan szembesülünk, és a következményei egészen a halálig megmaradhatnak. Nem állítom, hogy minden kudarcunk gyökere gyerekkorunkból ered, de abban biztos vagyok, hogy jelentős részük visszavezethető valamilyen formában hozzá. Ezért lehetséges az, hogy a szülői mintázatok folytatódnak szülőről-gyerekre, majd a gyerekből szülővé váló felnőtt gyerekére is.
Mert nem tudjuk azt továbbadni másnak, amit mi magunk sem kaptunk meg.
A fájdalom és a félelem közti kapcsolat tehát kihat a viselkedésünkre és a döntéseinkre. Ha korai tapasztalataink intenzív fájdalommal jártak, a félelem érzése erősödik, ami szimpla túlélési mechanizmusként él tovább bennünk felnőtt korunkban. Félelmeink kellemetlen és fájdalmas mélyben rejlő emlékeink is egyben.
Mi azonban tehetünk az idáig hordozott félelmek és fájdalmak ellen az életünkben. Dönthetünk másképpen, dönthetünk úgy, hogy nem folytatjuk azt, amit a gyerekkorunkból hoztunk. A múlt elmúlt, és a jelenben van lehetőségünk tenni azért, hogy a jövőben jobb legyen. A meditáció és a mindfulness segíthet abban, hogy végre magunk mögött tudjuk hagyni múltbeli félelmeinket és a jelenre tudjunk koncentrálni!
